Honnan tudhatjuk, hogy egyszer keletkezett a világegyetem és nem örökké volt?

Keletkezett-e a világegyetem

Abban világnézettől függetlenül a legtöbb természettudós egyetért, hogy az általunk ismert világnak volt kezdete. A legegyszerűbb magyarázat erre a sötét éjszakai égbolt. Miután az univerzum kb. 13,7 milliárd éve keletkezett, a maximális távolság, ahonnan fény érkezhet a földre 13,7 milliárd fényévnyire van. Ezért ha kitekintünk az éjszakai égboltra, ennél messzebbre nem látunk csillagokat, vagyis 13,7 milliárd évvel ezelőttről csak a sötétséget ismerhetjük. Az ősrobbanás jóvoltából 13,7 milliárd fényévnél esetleg távolabb került csillagok fénye pedig még nem ért el hozzánk. Mivel a fény terjedéséhez nincs szükség rezgésre képes anyagú közvetítő közegre, így az űrben is akadálytalanul terjed. Ha a világegyetem örök idők óta létezne, akkor mostanra már minden létező fény elérte volna bolygónkat és valószínű, hogy éjjel is nappali világosság lenne a Földön.

Egy másik egyszerű bizonyíték, hogy a fúzió során a csillagok belsejében egyre nagyobb rendszámú elemek keletkeznek, és a hidrogén fogy. Ha ezen folyamat végtelen ideje tartana, a világban nem lenne más, mint elektromágneses sugárzás, kihűlt, nagy rendszámú elemekből álló fekete törpék, és fekete lyukak.

Mindemellett a fizikai rendszerek véges számú megfordíthatatlan (irreverzibilis) változásokon mennek keresztül. A termodinamika második főtétele alapján egy zárt rendszerben például hőkiegyenlítődés is zajlik, ugyanúgy mint amikor összenyitunk egy hideg és egy meleg szobát. A két szoba hőmérséklete záros határidőn belül azonos lesz. Ha a világegyetem, minden anyagot magában foglaló, véges és zárt fizikai rendszer, akkor megfordíthatatlan termodinamikai egyensúly állapota felé tart, de még nem érte el a hőkiegyenlítődést. Ebből egyenesen következik, hogy az univerzum nem áll fenn végtelen idők óta, mert akkor már régen azonos hőmérsékletű lenne benne minden.

Aki még egy tudományos elméletre vágyik, annak végezetül álljon itt az entrópia törvény, mely kimondja, hogy minden létező anyag a maximális molekula rendezetlenség felé halad, vagyis a rendből minden a rend felbomlása felé, a szerveződés szétesése felé tart. Ha a világegyetem örök időktől létezne, akkor már minden a teljes rendezetlenség állapotába jutott volna, felbomlott volna.