Környezeti válság

Amikor (úgy 12-13 ezer évvel ezelőtt) az emberiség egy része a Tigris és az Eufrátesz folyók között elkezdett földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozni, kicsiben ugyan, de megkezdődött a környezet mesterséges átalakítása. Fákat vágtak ki, hogy vadon termő gabonákat termeszthessenek és állatokat legeltessenek. Azután a domboldalak termőföldjei fokozatosan lepusztultak és a vidék terméketlenné vált. (Ma már ezek a területek mind kietlenek vagy sivatagosak). A földművesek pedig odébb vándoroltak, hogy folytathassák tevékenységüket.

Nem volt ilyen szerencséje a Húsvét-sziget népének, akik i.sz. 400 körül érkeztek az óriási pálmaerdőkkel, gazdag növény- és állatvilággal teli szigetre. Egy évezred alatt virágzó civilizáció bontakozott ki itt, mintegy húszezer fős lakossággal, csakhogy időközben az összes óriáspálmát kivágták, hogy házakat, hajókat készítsenek belőlük és az isteneknek állított mintegy ezer kőszobrot a helyükre görgethessék. Amikor 1722 húsvétján Jacob Roggeven, holland felfedező a kopár szigetre érkezett már csak kétezer bennszülöttet talált itt, akik kezdetleges körülmények között éltek. Miután a felfedezők nem láttak fákat, vagy bokrokat teljesen értetlenül álltak a szinte megszámlálhatatlan mennyiségű kőszobor jelenléte előtt. Pedig azok egy elpusztult emberi civilizáció mementói voltak. Csupán annyi történt, hogy miután az összes fa kiveszett a szigetről, gyorsan lepusztult a termőtalaj és nem tudtak többé hajókat sem készíteni, hogy máshova menekülhessenek élelemért.

"Fehér sziklák, ti láttátok őt" - énekli Zorán egy tengerparti szerelméről, de vajon hány millió év eróziós folyamata kellett ahhoz, hogy Dalmáciában a mészkő hegységekből a talaj eltűnjön és csak a fehér sziklák látszódjanak? Kevesebb, mint gondolnád. A középkor legpompázatosabb városa, a facölöpökön álló Velence építéséhez vágták ki a fákat innen, a Dinári Alpokból. Előtte erdők borították a hegyeket, utána legfeljebb tehenek legelhettek rajta, amíg még volt mit.

A fenti esetek mind azt bizonyítják, hogy az emberiségnek meg kellett tanulnia a természettel okosan gazdálkodni a fenntartható fejlődés érdekében. De vajon tanultunk elődeink hibáiból? Mit mutat a természet jelenlegi állapota?

A földművelő ember megjelenésekor még a kontinensek felét fák borították, mára - az erdőirtások miatt - csupán 1/5-ét. Márpedig - mint tudjuk - a fák segítenek a levegő tisztításában, a termőtalaj megkötésében és tápanyagainak utánpótlásában, de a levegő párásításában és a talajvíz adagolásában is. A Kárpát-medencében például csak a honfoglalás óta 1/4 részére csökkent az erdők mennyisége.

Na jó, beáldoztuk az erdőket, hogy fűthessünk, építkezhessünk és mezőgazdasági területeket nyerjünk az emberiség gyarapodáshoz, de a felfokozott élelmiszer termelés miatt pusztul a termőtalaj is. A nagyobb terméshozamok érdekében a földeket műtrágyázzuk és vegyszerezzük. Ez ugyan jó a növényeknek - hiszen könnyen fel tudják szívni ezeket a mesterséges anyagokat - de a talaj természetes tápanyagait gyártó apró élőlényekre számára kifejezetten károsak. Ezért azokon a földeken, ahol hosszabb időn keresztül műtrágyáztak, a humusztartalom jó része már odaveszett és egyre több műtrágyára van szükség a termeléshez. A talaj pusztulása miatt minden évben világ termőföldjeinek 1,3%-a használhatatlan lesz (ez is további erdőirtásokhoz vezet). A természetes állapot visszanyeréséhez 40-50 éven keresztül szerves trágyával kellene táplálnunk a talajt, vagy mintegy kétszáz évig érintetlenül hagyni.

Amúgy az iparosított mezőgazdaságunk évente 80.000.000 tonna műtrágyát használ fel bolygónkon, amelynek csaknem kétharmada a talajvizekbe és a felszíni vizekbe kerül. Az ipari tevékenységünk miatt 2.500.000 tonna cink és 370.000 tonna ólom, a lakosságunk miatt 120.000.000 tonna mosószer kerül a vizeinkbe. Mindemellett évente 300.000.000.000 liter szennyvizet juttatunk folyóinkba, tavainkba, amivel nem csak a csökkenőben lévő ivóvíz készletet szennyezzük, de a kálium és foszfor körforgalmát is felborítjuk. Ezek az anyagok az emberi és állati ürülékben találhatóak és természetes módon visszakerülnének a talajba. A vízöblítéses illemhelyek és szennyvíz csatorna rendszerek által azonban a vizekbe szállítjuk azokat. A Föld kálium és foszfor készletei a jelenlegi fogyasztás mellett már csak 2050-ig lennének elegendőek.

Pár évszázaddal ezelőtt még nem voltak szeméttelepek, meg kukások. Az akkori emberek mindent felhasználtak és visszajuttattak a körforgásba. Az időközben megnövekedett városi népsűrűség és az iparosodás azonban újabb környezetszennyező hatásokat indított el. A fejlett ipari országokban az egy főre jutó évi háztartási szemét termelés 3/4 tonna, az ipari és egyéb hulladék pedig ennek a húszszorosa. Csak műanyagból évente 100.000.000 tonnát termelünk, s mivel ennek jó része csomagolóanyag, szinte rögtön ki is dobjuk a szemétbe.

Ha oda dobjuk egyáltalán. A tengerparti országok szegény népei ugyanis - a drága szemétlerakók helyett - gyakran csak úgy beleöntik a tengerbe a szemetet. Azután a tengeri áramlatok elszállítják azokat olyan óceáni térségekbe, ahol a hatalmas víztömegek körkörösen mozognak, így ott a szemét csapdába esik. Mára mindhárom óceánban hatalmas kiterjedésű szemétszigetek lebegnek. A Csendes-óceán északi medencéjében például akkora szemétsziget alakult ki, amelynek mérete Magyarország területének hétszerese. A vízfelszínen úszó szemétréteg vastagsága néhol eléri a 9 métert is.

Másik kedvezőtlen hatás, ami az iparosodásra vezethető vissza a légszennyezés . Ráadásul - az óceánok vizéhez hasonlóan - a Föld levegője is közös és emberi közvetítés nélkül jut el hozzánk. Vagyis nem elég, ha lokálisan vigyázunk rá, mert mi is máshonnan kapjuk. Jelenleg az északi félteke elszennyeződött levegője a magasba emelkedve a légáramlatokkal az Északi sark felé száll és ott csapódik le. Egyre több eszkimó hal meg olyan betegségekben, amit az aláhulló vegyi anyagok okoznak. Mivel - a klímaváltozás miatt - gyorsan olvad a sarki jégtakaró, ez a sok szennyeződés is mind a tengerekbe kerül.

A fentiekben bemutatott környezetszennyezés fokozatosan megfosztja az élőlényeket természetes életterüktől, így tömegesen pusztulnak a fajok. De vajon miért gondoljuk, hogy a Homo sapiens védettebb lenne az élőhely rombolással szemben, mint az állatok? Úgy tűnik, hogy az emberiség a biztos ökológia öngyilkosság felé halad, miközben sokan még mindig abban bízunk, hogy a tudomány vagy a pénz majd minden problémát megold. Valójában a pénzünk csak egy ehetetlen, nyomtatott papír, abban pedig felesleges reménykednünk, hogy a csillagászok záros határidőn belül találnak egy másik lakható bolygót, ahova átköltözhetünk. Nem is biztos, hogy kijuthatunk majd a világűrbe, ahogy a Húsvét sziget lakói sem tudták elhagyni otthonukat. A Föld körül már most több, mint 370.000 darab űrszemét kering, amik elsősorban rakétaalkatrészek és összeütközött műholdak repeszei. Ahogy nő a (szabad) verseny a Föld körüli szférák birtoklásáért, úgy lesz egyre balesetveszélyesebb bármilyen űrhajót kijuttatni a világűrbe. De hova is mennénk?

Nekünk itt van dolgunk a Földön, ezért fel kéne ébredni végre! Tiszteletben tartani a természet harmóniáját és átadni életünkben az irányítást egy olyan Erőnek, aki tudja hogyan működik az ember és a természet, hiszen ő maga alkotott mindannyiunkat.