Jézus Krisztus, a keresztény vallás alapítója
Alapvető különbség a vallásalapítók között, hogy – Jézus Krisztus kivételével – egyik vallásalapító sem mondta magáról, hogy Istennel lenne azonos. Jézus viszont több félreérthetetlen kijelentést tett, mint hogy “én és az Atya (Isten) egyek vagyunk”, vagy “aki látott engem, az látta az Atyát (Istent)”.
A Jézus korabeli zsidó környezetben még Isten nevét sem merték szabadon használni, nemhogy vele egy lapon említeni bárkit is. Jézust hivatalosan azért feszítették keresztre, mert Isten fiának vallotta magát. Ha ezt az állítását visszavonta volna, valószínűleg megmenekül a farizeusok által gerjesztett népharagtól. Miért nem tette meg ezt? Talán skizofrén elmebeteg volt? Vagy olyan, mint a kisgyerek, aki csakazértis ragaszkodik a nyilvánvaló hazugságához? Ha így lett volna, azt közvetlen környezete biztosan észrevette volna. Ezzel szemben Jézusról a legközelebbi tanítványai is azt állították, hogy az Isten fia volt és ennek a hitnek a megvallásáért – évtizedekkel később – képesek is voltak meghalni (az apostolok, egy kivételtől eltekintve, mind mártírhalált haltak a hitükért).
Talán pont azért hittek benne a tanítványok, mert személyesen győződhettek meg arról, hogy tanításai mellett Jézus életvitelében sem lehet kivetnivalót találni. Persze azt is feltételezhetnénk, hogy tanítványai nem írták le a cikisebb részeket, de ennek ellentmond az, hogy a Biblia mindig is egy őszinte könyv volt, amely nem szépítette senki hibáját. Az evangéliumok szerzői részletesen beszámolnak az apostolok és önmaguk gyengeségeiről, de nem említenek egyetlen negatív dolgot sem Jézussal kapcsolatban.
Emellett egyik evangélista sem fejtegeti, hogy ki volt Jézus a messiási küldetésén kívül. Beszámolnak ugyan arról, hogy Jézus éhezett, majd evett, elfáradt ezért lepihent, szeretett, szomorkodott, haragudott, vagy sírt, de semmi olyan körülményt nem említenek, amiben Jézusnak a megbízatásától független személyisége jelent volna meg, akinek egyéni célja lett volna. Úgy tűnik, Jézusnál nem lehet különválasztani a küldetését és a személyét, hiszen nem volt olyan magánélete, mint például Buddhának, ahova “szolgálaton kívül” elvonult volna. Jelentős gondolkodók, mint Lao Ce, eszméit meg lehet fontolni anélkül, hogy a szerző személyét, magánéletét külön is megismernénk. Jézus viszont nem hagyott hátra személyétől elválasztható tanítást. Ő nem valamiféle művet hozott létre, mint “Az Út és Erény könyve”, amelyet személyétől függetlenül is be lehetne mutatni, hanem egész léte a megváltói küldetés vállalása volt és ez a küldetés be is töltötte egész életét.
A jézusi tanítás – tudományos szempontból is – felülmúl minden más emberi tanítást. Ahogy azt J.T. Fisher, amerikai pszichiáter, 1951-ben megállapította:
"Ha összesítenénk a mentálhigiénia témában, a legképzettebb pszichológusok és pszichiáterek által írt mértékadó cikkeket, megszabadítanánk a sallangoktól és a tisztán tudományos mondanivalót egy ma élő költővel szavakba foglalnánk, akkor is csak egy hiányos összegzését kapnánk meg a Jézus által mondott hegyi beszédnek, ami megadja a sikeres emberi élet receptjét az optimális mentális egészség és elégedettség eléréséhez.”
Az említett hegyi beszéd mellett Jézus számtalan olyan választ adott az őt kérdezőknek, amikkel megoldhatatlannak látszó helyzetekből vágta ki magát, ezért megdöbbentette és elgondolkodtatta még ellenfeleit is. Egyszerűen zseniális volt, vagy inkább isteni? De Jézus tanítása összességében nem más, mint saját személye. A keresztény hit pedig pont attól személyes, hogy nem egy tanrendszer elfogadását jelenti, hanem annak a személynek az elfogadását, aki önmaga az isteni megbízatás.
Jézus, ha kellett, ezt a megbízatást csodákkal támasztotta alá, ám ezeket a csodákat soha nem a maga erejének tulajdonította, hanem Isten gondoskodó szeretetének és az emberek hitének tudta be. Néhány jézusi csodára talán rá lehetne fogni, hogy véletlen esemény, vagy emberi mutatvány, de a legnagyobb csoda – a halott Jézus feltámadása, és az életének folytatása a feltámadott testben – külső, isteni segítség nélkül nem sikerülhetett volna egy halandó embernek. A feltámadt Jézus halál utáni életének több mint ötszáz helybéli szemtanúja volt, akik megtapasztalhatták, hogy a feltámadott testre nem úgy érvényesek a fizika törvényei. Jézus áthatol a bezárt ajtón, de a tanítványaival eszik, mint egy átlagos ember. A keresztre feszítés sebeit, a stigmákat magán viseli, de az érintésre mégsem fáj neki. Rövid időn belül két egymástól távoli helyen jelen van, majd búcsúzóul felemelkedik a földről, felhő takarja el és eltűnik a szemük elől.
Mennybemenetele után Jézus saját jövendölései (például a Jeruzsálem pusztulásáról szóló) ugyanúgy bekövetkeztek, mint ahogy beigazolódtak azok a próféciák, amik őróla szóltak. Jézus talán tudatosan is követhette volna a megváltóról szóló jóslatok egy részét (például, hogy szamárcsikón vonul be Jeruzsálembe), ezzel erősítve a messiási küldetés vállalását, ugyanakkor olyan jövendöléseket, mint hogy Betlehemben fog világra jönni, emberi erejéből biztosan képtelen lett volna teljesíteni.
A fentiek alapján a keresztény ember számára Jézus Krisztus nemcsak példakép és tanítómester, hanem megváltó is. Az ember ugyanis nem üdvözülhet saját erejéből, vagy erkölcsi törekvései által. A vallás önmagában nem üdvözíti az embert. A vallásos hit adomány, kegyelem, ajándék, amit elfogadni és gyümölcsöztetni kell. De csak az Isten szándéka szerinti, Jézushoz való igazodás vezetheti el az embert az örök életre.