Az információ definíciója

Köznapi értelemben az információ számunkra eddig ismeretlen, értelemmel bíró új adatot, ismeretet jelent. Az információ azonban minden tudományágban egy kicsit mást is takarhat. Például élőlényekben a DNS hordozza az egyed saját felépítésére, keletkezésére és működésére vonatkozó biológiai információkat. A fizikában pedig, ahogy az energiát munkavégző képességként definiálják, úgy az információ ennek megfelelően a rendezőképesség. Hasznos munkát csak energia és információ együttes befektetésével lehet elérni. Ha úgy rakok rendet a szobámban, hogy mindent csak bedobálok egy nagy ládába, akkor a rend látszólagos lesz. Az igazi rendezettség információ befektetéssel párosul: a tárgyakat szortírozom, és mindent a megfelelő helyre rakok, vagy kidobok, ha már nem kell. Az információ és a rend tehát szoros kapcsolatban vannak egymással. Minden rendezett szerkezet strukturális információt hordoz. A DNS geometriai rendje például óriási mennyiségű információ tárolására alkalmas, de a szerkezet nem képes önmagában létrejönni és információt hordozni, hanem szükséges hozzá a genetikai kód, mint programrendszer, akár csak a számítógépeknek. Mert elektronikai szempontból a honlapom is csak egy szerver számítógép adattárolóján lévő nulla és egyes (mágneses) állapotok sokasága. Amikor letöltötted ezt az oldalt, ezekről az állapotokról kaptál egy másolatot úgy, hogy az eredeti struktúra természetesen megmaradt a szerveren is. Miközben ezek az adatok elérték a számítógépedet a nullákból és egyesekből álló információ dinamikusan áramlott hozzád az a világhálón, üvegszálakon keresztül a fényhullámra ültetve, vagy vezeték nélkül, a rádióhullámok hordozták. A mondanivalóm lényege persze nem a nullák és egyesek sokasága, nem is megjelenített betűtenger, hanem az írásomban benne rejlő (inherens) információk. Most pedig, hogy elolvastad, megismerted mindazt, amit eddig írtam ezen az oldalon, nyilván leszűröd a szempontodból hasznos információkat, de amit nem tartasz fontosnak, az hamar kiesik az emlékezeted rostáján és később szinte képtelen leszel felidézni. Ha ezután elmondod valakinek, miről olvastál itt, az már referenciális információ lesz, az írásom rövid kivonata, referátuma. Persze közben óhatatlanul is torzítottad, manipuláltad is az információt, hiszen elhagytál belőle vagy akár hozzá is tettél. Összességében elmondható, hogy minden szerzett, vagy tanult tudás virtuális jellegű, vagyis nem létezik fizikai valóságként. Az idegrendszer által produkált elektromos jelek ugyanis csak hordozói a tudásnak, információnak. Az információ tehát nem mindig kézzel fogható. Ha például egyedüli szemtanúja vagy egy tragikus balesetnek, de nem jelented a rendőrségen és nem mondod el senkinek, az a titkos információ, amit magaddal viszel a sírba. Akárhogy is nézzük, az információ éppen olyan főszerepet játszik a világban, mint az anyag és az energia. A világot alkotó rendszerek információs kapcsolatok révén szerveződnek egésszé. Alapvető különbség viszont, hogy az információra nem érvényesek a megmaradási törvények: az információ létrehozható és megsemmisíthető.
Úgy tűnik megint találtunk valamit, ami ellentmond a materializmus alapelveinek.