Létezik-e az időutazás az Univerzumban?

Az időutazással kapcsolatos tudományos elképzelések kitalációknak tűnnek, mivel ellentmondanak a józan észnek. Az időt, mint dimenziót az ember ugyanis születésétől kezdve folyamatosan megtapasztalja, méghozzá úgy, hogy az egyenletesen múlik és a jövő irányába halad. Tudatunk nem képes a tapasztalati világon, s így a téren és időn kívüli valóságot megragadni, ezért tudósaink szükségszerűen egymásnak ellentmondó állításoknál kötnek ki, amelyeket paradox módon külön-külön egyaránt be is tudnak bizonyítani, vagy megcáfolni. Stephen Hawking az ősrobbanás elmélet egyik kidolgozója, például saját - a fekete lyukak „idő utaztató" képességéről szóló, harminc évig hangoztatott - nézeteit cáfolta meg pár éve.

Azok a kvantumfizikusok, akik hisznek az időutazás lehetőségében, kénytelenek bevezetni a negatív energia fogalmát (nem tévesztendő össze a sötét energiával), ami persze teljesen ellentmond a tapasztalati törvényeinknek. A negatív energia elméletének eredete a Heisenberg-féle határozatlansági relációra vezethető vissza: eszerint bármilyen elektromos, mágneses vagy más tér energiája véletlenszerűen ingadozik, fluktuál. A fluktuáció akkor is fellép, ha az átlagos energiasűrűség nulla, ez a helyzet a vákuumban. A kvantum-vákuum tehát sohasem üres a hagyományos értelemben, hanem tele van virtuális részecskékkel, ezek állandóan keletkeznek és megszűnnek. Ha ezt az ingadozást elméletileg megszüntethetnénk a vákuum energiája is a nulla alá csökkenne. A tudósok ki is számolták, hogy elméletileg mekkora átmérőjű, időutazásra alkalmas féreglyuk alakulhat ki a kvantum-vákuumban és 10^-32 méter értéket kaptak. A jelenleg ismert legkisebb elemi részecskék, a kvarkok ennél egymilliárdszor-milliárdszor nagyobbak. További probléma, hogy ez a negatív energia impulzus csak nagyon rövid ideig állhat fent és szükségszerű, hogy egy nála nagyobb pozitívnak kell követnie. A gyakorlatban tehát a semmit, nulla másodperc alatt a kvantum-vákuumba „dobva" az ott létrehozott negatív energiaimpulzus segítségével, időutazást érhetünk el. Elméletben azonban lehetséges az időutazás a semminél nagyobb anyagok esetében is. Egy méter sugarú időgép (ebben elfér egy ember) megfelelő ideig történő utaztatásához például annyi negatív energiát kellene koncentrálni, amennyi pozitív energiát 10 milliárd csillag termel egy év alatt. Ugyanilyen számolások mentén egy 200 méteres repülő csészealj (UFO) ideutazásához szükséges negatív energia a megfigyelhető Világegyetem tömegének tízmilliárdszorosa.

Úgy tűnik tehát, hogy az időutazás meghaladja az emberiség erejét, aki mégis hinni akar benne, annak mindenképpen az univerzumon kívüli okot kell keresnie. Ha a tudomány valaha is képes lesz arra, hogy emberek testben utazzanak vissza az időben, akkor miért nem találkoztunk történelmünk folyamán soha olyan időutazókkal, akik elmondták volna, hogy egy, a messzi jövőben élő, civilizáció küldte őket? Igaz viszont, hogy olyan eseményeket többször is feljegyeztek, hogy egy vagy több embernek, rövid időre megjelent egy fénylő alak, hogy egy jövőbeni eseményre figyelmeztesse őket. De ők mindig azt mondták, hogy Isten küldte őket. Olyan emberekről is tudunk, akik egészen pontosan megmondtak a jövőben bekövetkezett eseményeket. Őket meg prófétáknak hívták, akik nem is tudták megmondani, hogy testben vagy szellemben utaztak a jövőbe a jelenések megfigyelése alatt. Csak abban voltak biztosak, hogy Isten vitte oda őket. Semmi kétségünk nem lehet afelől, hogy ha Isten teremtette az időt, és az örökkévalóságból egyben látja a múltat, a jelent és a jövőt, akár fizikailag is utaztathat az időben valakit, ha akar.

„Isten számára a múlt, a jelen és a jövő egyaránt egyszerre és örökké létező valóság, számára a prófécia nem is előre tudás, csupán tudás, hiszen az Örökkévalónak a jövő éppolyan valóságos, mint a jelen vagy a múlt." (Szent Ágoston)

Egy fajta „időutazás" azért megmarad számunkra is. Ha kitekintünk az égboltra olyan csillagokat is láthatunk szabad szemmel, amiknek a fénye több tízezer éve indult el felénk. Amit tehát most látunk belölük, az több tízezer évvel ezelőtti állapotuk. A rádiótávcsövekkel észlelhető legtávolabbi objektumokról több, mint 13 milliárd éve utaznak hozzánk a rádióhullámok. (A fényhez hasonlóan a rádióhullám is elektromágneses hullám, de szabad szemmel nem látható.)

Ez az „időutazás" tehát lehetőséget teremt arra is, hogy bepillantást nyerjünk az Univerzum távoli múltjába. Na de mit is látunk a múltba nézve?