Kell-e félnünk a haláltól?

Van egy megdöbbentő hírem a számodra: meg fogsz halni!

Igen, te is meg fogsz egyszer halni, ahogy én is, és mások is. Hogy mikor? Fogalmam sincs. Az is lehet, hogy most, amikor e sorokat olvasod, én már nem élek. A halál ilyen érthetetlen, titokzatos dolog, taszító még a gondolata is. Pedig a halál - így a mi halálunk is - természetes és elkerülhetetlen.

Miért félünk akkor a halálunktól? Van, aki az elmúlással járó fizikai fájdalomtól fél, mások az ismeretlentől, amiről szinte semmit sem tudhatunk biztosan. Egyeseket az aggasztja, hogy elveszítik szeretteiket, mások attól tartanak, hogy haláluk rossz következményekkel jár majd családjuk számára.

Mások halála, személytelen formában, immár mindennapi életünk részévé vált (elsősorban a média révén). A legtöbben azonban inkább nem is gondolunk saját halálunkra. Agyunk is segít ebben: azt, hogy egyszer minket is kivisznek a temetőbe, tudatunk egyáltalán nem akarja megemészteni.

A halál azonban tény, és emiatt előbb vagy utóbb érdemes neked is elgondolkodnod rajta és őszintén, bátran szembenézni vele. Miután az elmúlás elkerülhetetlen, nem az a kérdés: elfogadod-e vagy sem a halált. Inkább az, hogyan értelmezed és közelítesz hozzá. Hittel vagy anélkül. Gondolhatsz úgy halálodra, hogy benne minden véget ér, de felfoghatod úgy is, mint egy nyitott kaput, amelyen természetes az átmenet egy új, Istenhez közelebbi létformába. Mivel sohasem tudhatod, hol vár rád a halál, inkább te várd őt, mindenütt. Ha jól felkészülsz a halálra, tulajdonképpen a szabadságra készülsz fel. Hiszen, ha megpróbálsz hittel szembenézni a végső kérdéssel, természetes halálfélelmed is alábbhagy. Aki megtanulja, hogyan kell majd méltón meghalni, egyszersmind élni tanul meg.

Egy híres, istenfélő embert - sakkozás közben - megkérdezték: mit tenne, ha tudná, hogy öt percen belül meghal. „Sakkoznék tovább" - szólt a természetes válasz.

Na, ide szeretnék eljutni!