Lehet-e embert klónozni?
Elméletileg lehetséges, hogy az emberi petesejtet - magjának eltávolítása után - a klónozni kívánt személy (például a bőrszövetből vett) sejtjével egyesítve olyan zigótát hozzunk létre, amely osztódni kezd és embrióvá válik, majd a megszülető baba az eredeti személy tökéletes klónja lesz. Ezzel a nukleáris transzfernek nevezett eljárással megvan az elvi lehetősége annak, hogy például országunk „nagy, bölcs vezérét" folyamatosan klónozva, biztosítsuk minket érintő, áldásos tevékenységét évszázadokon át. Vajon lehet-e a gyakorlatban is tökéletes másolatot készíteni valakiről, s ezáltal örök életet adni neki? Vagy megszülheti-e valaki saját mását?
Nos, emberi klónokkal tele vannak az akció filmek és az újságok is időről-időre felröppentik az első klónbébik hírét, mégis a tökéletes emberi másolat létrehozása - úgy tűnik - kivitelezhetetlen. Miért van az, hogy még a génkutatás rohamos fejlődése sem teszi lehetővé, hogy tökéletes másolatot készítsünk valakiről, s ezáltal örök életet adjunk neki?
A legelső gondot a mitokondriumok okozzák, hiszen a sejtmagon kívül ezeknek a parányi sejtszervecskéknek is van saját genetikai állománya. A genomi és a mitokondriális DNS-ek egymást kiegészítve működnek a sejtben, és tartják fent annak egészséges működését. Márpedig a klónozás során a petesejt mitokondriuma a petesejt donortól származik, így ezek a gének is befolyásolják az átöröklődését. Hogy hogyan, azt még a tudósok sem ismerik, ezek a petesejt faktorok egyenlőre felderítetlenek. Mindenesetre a klónozás elméletileg sem tudja pontosan ugyanazt az egyedet létrehozni.
További problémát jelent a sejtosztódás. Amikor a laboratóriumban megtörténik az mesterséges ivartalan megtermékenyítés, a petesejt növekedésnek és osztódásnak indul, mintha csak egy sperma termékenyítette volna meg. A különböző tudós csoportok, többféle eljárással is megpróbálkoztak, viszont csupán sejthalmazhoz hasonló eredményt kaptak, amely újra és újra osztódott, hogy aztán embrió legyen, de végeredményben soha nem érte el az életképes embrióállapotot. Megállt az osztódás, mielőtt kialakulhattak volna az őssejtek. Miután a folyamat állatok esetében működott (Dolly a klón-bárány a megmondhatója), így próbálkoztak állati petesejttel és emberi donor sejttel is, ám a klónozás így sem működött.
Ha az eddigi problémákat meg is oldja majd valahogy a tudomány, még mindig ott marad a sejt genetikai órájának kijátszása. A sejtmagok kromoszómáinak végén ugyanis speciális DNS-ek vannak (telomerek), amiknek az öröklésben ugyan semmi funkciójuk nincs, viszont megvédik a kromoszómákat a lebomlástól. A sejtek minden egyes osztódásakor azonban minden egyes kromoszóma végéről lekerül egy kicsiny telomer darabka, ezzel jelezve a sejtnek, hogy hány osztódásra képes még a génállomány megsérülése nélkül. Ha a sejt már nem tud tovább osztódni, mert a telomérái már teljesen elfogytak bekövetkezik a beprogramozott önmegsemmisítés. Természetes fogantatáskor minden egyes telomer 10 ezer bázispár hosszúságú. A születés idejére ez 5 ezer bázispárra rövidül le. Ha a klónozni kívánt személy felnőtt ember, akkor a sejtjéből létrehozott klón már helyből rövidebb telomérákkal fog neki a teljesen új organizmus létrehozásának, így a másolat csak igen rövid életű lehetne.
De mi is az ember? Csupán másolható sejthalmaz? Nem hiszem, mert sejtjeink - életünk során - folyamatosan kicserélődnek miközben „Én"-tudatunk és alapvető emberi tulajdonságaink, erkölcsi ítéleteink minősége nem vagy alig változik. Az emberi klón „lelke", mint ahogy teste sem lehet egyforma, hiszen környezetünk nagyban befolyásolja személyiségünket. Minden döntésben közrejátszanak érzelmek, korábbi értékítéletek, a személyes múlt, milliónyi felhalmozódott emlék. Ezeket integrálva néhány tizedmásodperc alatt születik meg az ingerekre adott személyes válasz. Ezért különböznek személyes döntéseink. S végtére ezért különbözik személyiségünk: ezért mindenki „más". Még az egypetéjű ikrek - akiknek hasonlít a genetikai kódjuk - is eltérő módon gondolkodnak, érzelemviláguk sem teljesen egyforma. Sőt szerzett immunitásuk sem azonos.
Valahogy az egész ember van olyan bonyolult, hogy mi magunktól nem tudunk Istent játszani: embert teremteni és örök életet adni. Minden ember egyedi, megismételhetetlen jelenség.