Az első őssejt kialakulása
Az iskolákban azt tanítják, hogy az élet a Földön először az óceánokban jelent meg. Körülbelül 3,5-4 milliárd évvel ezelőtt a föld felszíne 100 °C alá hűlt, ami már lehetővé tette, hogy fennmaradhassanak olyan szerves molekulák, amelyek nagyobb hőmérsékleten elbomlanak. Az oxigént nem tartalmazó légkörben lévő gázokból, elsősorban elektromos kisülések hatására, egyszerű vegyületek keletkeztek, melyeket az esők az ősóceánba mosták. Nagyon hosszú idő alatt, nagyon sok szerves molekula halmozódott fel, amelyek sekély, agyagos tengerparti lagúnákban besűrűsödtek (ősleves) és a víz fokozatos párolgása révén fokozatosan koncentrálódtak. Az agyag katalitikus hatására nagymértékű polimerizációs folyamatok indultak be, melynek eredményeként fehérjék keletkeztek, majd bizonyos makromolekulák csoportokat alkottak és membránnal vették körül magukat. Belső összetettségük fokozódott és a kellőképpen specifikus fehérjékből létrejöttek az enzimek, majd az élő sejtek egyéb tulajdonságai is kifejlődtek. Véletlenül egy felettébb figyelemre méltó molekula is képződött, amely képes volt megsokszorozni önmagát. Amikor ezek a nukleinsavak (az élet örökítő molekulái) elérték a kellő fejlettségi fokot, átvették az életfolyamatok irányítását és elszaporodtak az első egysejtűek.
Eddig hihető, nem? Miért nem hiszi akkor mindezt minden tudós? Mert ez nem egy tudományos felfedezés, csak egy múltbeli esemény spekulatív felidézése, egy természetfilozófiai hipotézis, amely véletlenek sorozatára és nagy számok törvényére épít. Senki sem tudja biztosan, milyen összetételű lehetett az ősatmoszféra, ezért az élet eredete sem rekonstruálható laboratóriumi szinten. De ha a tudósok sem hiszik, akkor miért tanuljuk mégis így az iskolákban? Azért, mert - ha a külső teremtő erőt vagy a pánspermiát kizárjuk a folyamatból - jelenleg nincs jobb magyarázatunk. Ennek így kellett valahogy lennie.
Miért esélytelen mégis az első őssejt, ilyen módon történő, önmagától való kialakulása?