Lehet-e egyáltalán értelme az életnek?

„Ha meg kell halnunk, mi értelme bármit is tenni?" Erre a fájdalmas kérdésre egyre többen keresik a választ a materializmus térhódítása óta. Hiszen, ha az evolúció kizárólag az, aminek biológia értelemben látszik (és nem egy sokkal bonyolultabb valóság egyetlen szemszögből nézett vetülete), akkor az ember létrejötte is csupán egy véletlen-sorozat következménye a természetben. Bármi, ami a véletlen következtében létezik igazából nem is rendelkezhet céllal. Feladatunk csupán a fajfenntartás és a folyamatos alkalmazkodás.

Vajon lehet-e nemesebb célunk, mint gyermekek világrahozatala és felnevelése? Vagy akár az emberiség által felhalmozott tudás bővítése és továbbadása? Az evolúció szempontjából aligha. De a világ eközben teljesen közömbös a saját személyes sorsom iránt. Pedig pont én születtem meg és én is fogok meghalni, minden ismerettel, tapasztalattal együtt, amit életem során megszereztem. Mi marad utánam? Dédunokáim már biztosan nem fognak emlékezni rám, ahogy én sem emlékszem a dédszüleimre. Minden, amit megtanultam vagy megtettem, az emberiség tudásának előrehaladtával egyszer biztos haszontalan és hiábavaló lesz. Így személyes életem - pont a halálom miatt - értelmetlen volt.

Mi a kiút ebből a problémából? Lehet, hogy pont az létezésem értelme, hogy megtaláljam a választ arra, hogy túlélhetem-e a halálomat? Hiszen az élet lényege a létezés, a halál viszont pont ettől fosztja meg. Ha viszont vár Valaki a halálom után, földi pályafutásom utolsó perce is egyszerre értelmet nyer. Az az ígéret, hogy ha van Isten, esetleg én is kapcsolatba kerülhetek az Örökkévalósággal rögtön reménysugárral tölt el.

Egy értelme tehát biztosan lehet az életemnek: megkeresni a személyes választ olyan kérdésekre, mint hogy: Van-e Isten? Van-e élet a halál után? Ha a válaszom „nem", még mindig kitűzhetek magamnak kisebb-nagyobb életcélokat. Ha viszont a keresés végén igennel felelek, akkor minden bizonnyal nem kell többé saját magamnak megalkotnom életem értelmét.