Kedves ébredő látogatóm!

Kedves ébredő látogatóm

Honlapom ezen részét azoknak szánom, akik felismerték vagy megtapasztalták már, hogy a látható világon túl működik egy természetfeletti valóság is, amit sokan hasonlóan élnek vagy éltek meg, ezért feltételezhetően nem csak a saját fantáziánkban, agyunkban létezik. Pontosan emiatt, az itt található oldalakon, már eleve feltételezem egyfajta isten létezését és nem törekszem - más írásaimmal ellentétben - ez külön bizonygatni. Inkább ahhoz szeretnék közelebb jutni, hogyan válhat ebből a megismerés határain túli istenből nagybetűs Isten a számodra és számomra is.

Ha tehát úgy vetődtél ide, hogy nem hiszel semmilyen isten létezésében, de foglalkoztat a kérdés, akkor ajánlom figyelmedbe a keresőknek szóló fejezetet, mert az itt található írások esetleg több megnemértést, mint együttérzést válthatnak ki belőled.

Más esetekben - racionálisan gondolkodó mérnök lévén - én is elsődlegesen a tudomány felől igyekszem közelíteni az élet dolgaihoz. Be kell látnom azonban, hogy az általam is kedvelt tudományos racionalizmus figyelme csak a láthatóra szűkül le, és ennek megismerését elegendőnek is tartja. Az emberiség véges tudása viszont nem szabhat határt egy végtelen Létezőnek. Így a ráció nem tudja sem bizonyítani, sem cáfolni a természetfeletti valóságot. A józan eszemet persze nem kell eldobnom és rögtön minden megmagyarázhatatlan mögött természetfeletti okokat keresnem. Ha ugyanis értelmemet kiiktatom, könnyen illúziók áldozatává is válhatok. Szükségem van mégis egy megelőlegezett, Istenbe vetett hitre, hogy befogadhassak olyan dolgokat, amelyek felette állnak az emberi értelemnek. Ez a fajta hit nem hiszékenység, hanem egyszerre biztosítja a racionalitást, és mégis bepillantást enged az érthetetlenbe, a felfoghatatlanba. A hit Isten ajándéka nekünk, embereknek.

Szóval ne csodálkozz, hogy az itt található oldalakon (is) racionális szemmel tekintek vallásokra vagy valláspótló eszmerendszerekre és nem fogadok el mindent vakon. Ha ugyanis tényleg létezik ez a nagybetűs Isten, akkor sokkal fontosabbnak érzem azt, hogy ráálljunk az Ő hullámhosszára, minthogy istent alakítsuk a mi aktuális igényünknek megfelelőre. A honlapomnak sem az a célja, hogy Istennel alátámasszam a saját elképzeléseimet, hanem én szeretnék eszköz lenni az Ő kezében, hogy az itt olvashatókon keresztül megtehesse azt benned, amire éppen készül. Hogy mit is pontosan? Ezt csak Isten tudja és remélem Te.