Buddhizmus

Buddhizmus

A buddhizmus Észak-Indiából származik és Gautama Sziddharta alapította, akit tanítványai később Buddhának (azaz „megvilágosodottnak”-nak) neveztek el. Sziddharta időszámításunk előtt 563 körül született és gazdag herceg volt, aki jó nevelést kapott. Boldog és gondtalan életet élt 29 éves koráig, ám ekkor találkozott egy hanyatló öregemberrel, majd egy súlyos beteggel, egy halottal és gyászolóival, végül egy vezeklő emberrel és mindez rádöbbentette az emberi szenvedés megrázó voltára. Egyik napról a másikra kiábrándult üres és könnyelmű életéből. Otthagyta vagyonát, feleségét és csecsemő kisfiát és elvonult a világtól, hogy megtalálja a módját, hogyan szabadulhat meg az ember a szenvedés nyomorúságától. Sok sikertelen kísérlet, önsanyargatás és filozófiai elmélkedés után egy éjszaka hirtelen behatolt az igazság titkába és megvilágosodott. Élményét és felfedezéseit megosztotta az emberekkel, akik közül sokan megtértek és követték őt. Első tanítványai szerzetesi közösségekbe szerveződtek. Buddha beszédeit és tanításait a „Hármas kosár” nevű gyűjteményben foglalták írásba.

A Buddha hindu környezetben élt, de mégsem az isteneken, a halál utáni életen, vagy a hinduizmus által célul kitűzött végső megszabaduláson elmélkedett. A szenvedéstől való megszabadulás útját kereste és az alábbi négy nemes igazság kristályosodott ki előtte, ami a buddhizmus alap tanítása lett:

  • Az emberi lét – azok számára, akik még nem tapasztalták meg a megvilágosodás állapotát – csupa fájdalommal és szenvedéssel van tele.
  • A fájdalom eredete, hogy az ember mindig egyre többre vágyakozik, a szenvedés oka pedig, hogy ezek a vágyak többnyire nem teljesülnek be.
  • Ha tehát megszabadulok vágyaimtól, kiküszöbölhetem a fájdalmat is. Fel kell ismerjem, hogy a vágy végül is abból fakad, hogy én, mint egyedi személy létezést, gyönyört és gazdagságot akarok birtokolni. Ha rájövök, hogy személyes, egyedi énem csupán illúzió, egyszerűen nem is létezik, akkor könnyű elfogadnom, hogy nem lehet sem vágyam, sem szenvedésem. Ez a felismerés vezethet el a nirvánába, ami nem más, mint az örömön és a fájdalmon túli békés, nyugodt állapot.
  • A nirvánába a nyolcrétű nemes ösvény vezet. Először is meg kell értsem az első három nemes igazságot. Másodszor, meg kell tartóztassam magam a gyűlölettől, kapzsiságtól és a buja gondolatoktól, hogy szeretetteljes gondolatokat ápolhassak magamban, amik megváltoztatnak engem és tetteimet is. Harmadszor, tartózkodnom kell a hazugságtól és üres fecsegéstől, hogy mindig jóindulatú és kedves lehessek. Negyedszer, el kell kerüljem, hogy bárkinek, vagy bárminek ártsak. Ezért nem szabad lopni, ölni (állatot sem), részegeskedni vagy szemérmetlenkedni. Ötödször, olyan életvitelt is kell folytassak, ami összefér a spirituális fejlődésemmel, és nem ütközik az előző ponttal. Vagyis nem lehetek például hentes, kocsmáros, vagy fegyverkereskedő. Hatodszor, állandó erőfeszítéseket kell tegyek, hogy legyűrjek magamban olyan pusztító érzéseket, mint a bosszúvágy vagy a harag. Hetedszer, szembe kell nézzek önmagammal és nem szabad szégyenletes gondolataimat hátra tolnom a tudattalanba. Ha tisztában vagyok igazi érzéseimmel, akkor már meg is szabadultam rabságuktól. Nyolcadszor, összpontosítanom kell a helyes elmélyedésre, meditációra, hogy a világ – minden örömével és bánatával – eltűnjön a tudatomból.

Az eredeti buddhizmus nem tagadja a hindu istenek létezését, de őket is a karmának alávetett, szabadulásra váró lényekként kezeli. Ezért nem is tartja lényegesnek az istenek és az emberek közötti kapcsolatot. Úgyis mindenkinek egyedül kell elérnie a megváltását, vagyis a létezés körforgásából (reinkarnáció) való végső megszabadulást. A lélekvándorlás egyébként is ugyanúgy csupán illúzió, akár csak a személyes énem megélése.

A buddhizmus a történelem során azután sok ágazatra szakadt (kis, nagy és gyémánt kocsi) és helyi hagyományokat is magába olvasztott. A modern buddhizmus már azt is hirdeti, hogy az üdvösség – mágikus formulák imádkozása és metafizikus gyakorlatok által – az istenek közbenjárására könnyebben elérhető.