Mi van, ha mégis?

Kedves ateista barátom!

Azt állítod, nincs Isten. Próbállak tiszteletben tartani, még ha az ellenkezőjét is hiszem. Azt, hogy létezik a Teremtő, aki halhatatlan lelket adott nekünk, embereknek és következésképpen létezik túlvilág is, ahova lelkünk a testi halál után kerül. Vitázhatnánk erről egy jóízűt, vagy bölcselkedhetnénk, de hogy melyikünknek van igaza, azt itt a földi életünkben úgysem tudjuk racionálisan eldönteni.

Tegyük fel, hogy neked! Én tévedek. Homokba dugott fejű emberként élek, aki nem akarja tudomásul venni, hogy Isten csupán emberi kitaláció és róla alkotott személyes képem csak egy kis elektromos zavar agyamban. Mi történik hát velem? Meghalok, megszűnök létezni. Na és? Vége! Ennyi. Nem marad semmi, nincs semmi. Megszűnik az agytevékenységem, így az is, amit én (ön)tudatnak hívok. Akkor már nem is érdekel ez az egész istenkérdés, hiszen nem létezek többé. Hát nem mindegy, hogy milyen ostoba tévhitben éltem életemben? De, abszolút! Páran biztos kinevettek, többször hátrányt szenvedtem hitem miatt, de ez már mit sem számít, hiszen megszűntem, vége. Hát ez tök jó! Tévedtem már máskor is, nem esek ettől letargiába és lelkiismeret furdalásom se lesz, hogy az életben és ezen a honlapon is többször tévesen állítottam: van Isten (hiszen lelkem sincs, nem is volt soha).

De mi van, ha te tévedsz? Mi van, ha mégis van Isten és túlvilág? Amikor meghalsz, a saját Teremtőd vár a túlvilágon és te nagyon fogod sajnálni, hogy nem hittél benne. Szomorú lesz és ki tudja mit mond neked. Lesz vajon még egy esélyed odaát, hogy higgy benne? Vagy ezt a döntést még itt, földi életedben kell meghoznod?

Nem tudom, nem is tudhatom a választ, de szerintem kettőnk közül csak te kockáztatsz valamit. Mi van, ha mégis te vagy a homokba dugott fejű ember?