Köszöntő

Isten hozott a honlapon!
Bizonyos kérdéseket, mint például „Mi az élet értelme?” vagy „Van-e Isten?” a legtöbb ember feltesz magának legalább egyszer élete folyamán. Ezen a honlapon szubjektív gondolatokat és válaszokat olvashatsz az „élet nagy kérdései" kapcsán. Fontos megemlítenem azonban, hogy nem új kinyilatkoztatásokat szeretnék tenni, hanem megpróbálom szelektálni, rendszerezni majd összegezni azt a tudásanyagot, amit az emberiség az egyes kérdésekkel kapcsolatban felhalmozott és a másoktól kapott válaszokból azokat szeretném átadni neked, amiket személyesen megértettem és Igaznak hiszek.
Az anyagokat négy részre osztottam, melyet a felső menüsorból érhetsz el.
Elsőként ateista barátaimnak (van néhány) gyűjtöttem össze gondolatokat. Itt olyan erős, meggyőződéses ateistákra gondolok, akik hisznek abban, hogy Isten nem létezik.
A keresőknek címzett fejezetben azokhoz szeretnék szólni, akik nem hisznek Isten létezésében. A környezetemben lévő legtöbb ember ide sorolható, hiszen mindannyian ilyennek születünk. Persze nem hinni el, hogy egy állítás igaz még nem jelenti azt, hogy azt hisszük: hamis. Lehet, hogy egyszerűen nem tudjuk, igaz-e vagy sem. Mindenesetre, akit foglalkoztat ez a kérdés, az valahol máris keresővé vált.
Ébredőknek azokat nevezem, akik már valamilyen módon ráéreztek, hogy látható és megtapasztalható világunkon túl van egy láthatatlan valóság is, melyben – emberi ismereteinknél – jóval nagyobb erők működnek. Ebből a felismerésből kiindulva persze még sok irányba vezethet út, ezért fontos dolgokat szeretnék nekik átadni ebben a részben.
A hívőknek szóló fejezetben azokat a gyöngyszemeket szeretném megosztani testvéreimmel, amik szellemi táplálékul szolgálnak nekem. Bízom abban, hogy ki-ki talál itt magának építő dolgokat, amik előre segítenek minket a megszentelődés rögös útján.
Ebinger Norbert, szerkesztő